Üdvözlünk a weboldalunkra

A filozófia csak akkor ér valamit, ha a reflektálása mindenekelőtt önreflexió is. Ez az, amit Nietzsche intellektuális becsületességnek nevez (Redlichkeit), és ami egy idealisztikus követelmény a bölcseletében. Egyfajta morálon felüli morál ez, amit csak egy kivételes, genealógus módján eljáró szellem tud kielégítően véghez vinni. Ez az interpretáció lényegében művészet, és bár beszélni róla könnyű és szinte közhelyes, mégis megcselekedni a legnehezebb.

Nietzsche személye azért kiemelt számomra, mert nézőpontom szerint ő az a prizma, akiben úgy ér össze az ókori, keresztény, európai évezredek tanulsága a modern kor emberének számvetésével (amely utóbbi már csak nagyon nehezen, vagy abszolút nem képes szervezni a káoszt…), hogy közben mindvégig tisztában van saját, perszonális megoldásának artisztikus, s ebben az értelemben önkényes voltával. Ezt nem is kívánja egy pillanatra sem elfedni, és a ’jók’ megszokott morális cukormázával bevonni.

Mert Isten halott, de ha ez így van, attól még miért ne lehetne az ember feletti ember ideálját megkölteni?  Sőt, bizonyos szempontból, pont az előbbi tény felismerése implikálja az utóbbit…

Élesen metsző kritikája minden szellemi, kulturális képződménybe  a legmélyebb alapokig lehatol, és ennek eredményeként napvilágra kerül,  hogy miért is emberi, túlságosan is emberi minden válasz arra a kérdésre: mi az igazság?

Meglehet, hogy Nietzschénél a kritika önmagát számolja fel, legalábbis egyfajta perspektívából így is értelmezhető az élete záróakkordjaként beköszöntő téboly, mert „aki sokáig bámul a mélységbe, abba a mélység is belé néz”, ám véleményem szerint ez mégsem lehet semmiféle kifogás nagyságával, egyedülálló voltával, szó szerint megélt filozófiájának elementáris erejével szemben.

Nála megvalósul a szkepszis végső diadala, ami végső soron a nihilizmusba torkollik, de amely az ő tanulsága szerint mégis meghaladható, vagyis talán mégis akad más megoldás a kizárólag materiális élvezetekbe elmerülés, hedonizmus, közöny, érdektelenség, totális kiégés, megfáradás, a szuicid magába fordulás, vagy a visszafordulás, meghátrálás helyett…

Ja, könnyen lehet, hogy ez az út az őrület veszélyével terhes? Nos, annak, aki veszélyesen akar élni, ez nem lehet kifogás…

Az alább következő szakdolgozatom- ami 2008-ban íródott -ezt a heroikus attitűdöt kívánja prezentálni.

A dolgozat a Rólunk című fejlécnél található meg.